Újra szavalóverseny

Amióta lezajlott, azóta az jár a fejemben, hogy mit választanék, ha jövőre mégis elindulnék. (Persze ennek csekély a valószínűsége, mert arra a kérdésre, hogy Mami, te miért nem indultál, még mindig keresem a diplomatikus választ, mivel az igazságot, azaz, hogy a Mamátok fiaim olyan lámpalázas, hogy ha kiáll a színpadra azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány, mégse köthetem a orrukra.)

De ha mégis, Dsida Jenőtől választanék, akivel első találkozásom egészen szürreális keretek között történt. A 32-es buszon ülve az orosz nyelvvizsgára készülve a mellettem ülő idős férfi oroszul szólított meg, majd némi beszélgetés után a versekre terelődött a szó. Kérdezte, ismerem-e az arany és kék költőjét? Nemleges válaszomra az alábbi verssel válaszolt:

Dsida Jenő:

Arany és kék szavakkal

Miképpen boltíves,

pókhálós vén terem

zugában álmodó

középkori barát,

ki lemosdotta rég

a földi vágy sarát

s már félig fent lebeg

a tiszta étheren, -

ül roppant asztalánál,

mely könyvekkel teli

s a nagybetűk közébe

kis képecskéket ékel,

Madonnát fest örökké

arannyal s égi kékkel,

mígnem szelid mosollyal

lelkét kileheli:

úgy szeretnélek én is

lámpásom esteli,

halavány fénye mellett

megörökítni, drága

arany és kék szavakkal

csak Téged festeni,

míg ujjam el nem szárad,

mint romló fának ága

s le nem lankad fejem

a béke isteni

ölébe, én Szerelmem,

világ legszebb Virága.