Persze el-elfelejtettem, amikor szerda este legidősebb gyermekem bejelentette, hogy HOLNAP van a nagy nap, vinni kell a tollat.
Munka után, holtfáradtan, rettenetesen hideg időben semmi kedvem se volt nyakamba venni a várost, gondoltam, ok, mivel különleges vonzalmat érzek töltőtollak és tinták után, így tekintélyes gyűjteményem egyik darabját kölcsönzöm ki addig, amíg az igazit be nem szerezzük. Béka az ötletet gyorsan elvetette, mert hogy AZOK NEM ÍRÁSTANULÁSRA LETTEK KITALÁLVA, mivel nincs mélyedésük. Valóban, nincs nekik.
Így az önfeláldozó anya, este,, sötétben és zimankóban mégis nyakába vette a várost, hogy beszerezze A TÖLTŐTOLLAT.
A papírboltban, csak előre tekintve - minden csábításnak ellenállva - egyenesen a töltőtollakhoz siettem, s előadtam kívánságomat:
- Másodikos a fiam és holnap kezdik az írást a töltőtollal. Megmutatná, miből választhatok?
- És a fia? Ő hol van?
- Otthon - s éreztem, egyre rosszabb a helyzetem.
- El kellett volna jönnie! Hogyan tudja így, gyerek nélkül megállapítani, hogy melyik a számára megfelelő? - 180 - 179 - 178 ... egyre kisebb vagyok.
- Miért, olyan nagy eltérések vannak a töltőtollak között?
Az eladó méregetni kezdett, mint egy földönkívülit, s egy másik eladóval együtt kezdték a közös felvilágosításomat:
- Ugye vannak jobb és balkezesgyerekek...
- A fiam jobbkezes - vágtam közbe, egy probléma kipipálva.
-... minden gyerek másként fogja, mert más az ujjuk és a kezük mérete - nem hadakoztam, szó nélkül beláttam, valóban így van.
- Ahhoz, hogy megtaláljuk a számára megfelelőt, le kell ülnie - itt a boltban berendezett iskolapadra mutatott, amelyen megannyi "kipróbálásnyom" látszott - hogy kipróbálhassa és érezze melyik kényelmes neki. - ÁÁÁÁ, Olivander úr és a varázspálcák.
Miután egyre nyűgösebb lettem, mielőbbi kompromisszumos megoldásra törekedtem:
- Sajnos holnap kezdik, tehát ma este meg kell vennem, ÍGY, gyerek nélkül! Tudnának segíteni?
- Hát, ha nincs itt talán a Lamy fatoll, ezt sokan valásztják.
- Még valami?
- Pelikan bal- és jobbkezes, de most jobb nincs - megint egy problémával kevesebb - meg még ez itt, de ezt inkább ne, mert a gyereknek ki kell próbálni! - s most már feltűnően rosszalló tekinteteket lőveltek felém.
- OK, Lamy.
- Milyen színű legyen?
Ohh, ez a bőség zavarbaejtő! Maradtam a kéknél, s átfutott bennem, hogy amikor én még kissrác voltam, néhány gyereknek ugyan volt töltőtolla, de azok is hamar elfeldkeztek a használatukról, mert mindig folyt a tinta, pacák lettek a papíron és macerás volt vele az írás. Nekem nem volt, talán ezért is volt éreztem varázslatosnak, ha a kezembe vehettem, s szép írással bennem önkénytelenül összefonódott a tinta hol erősebb, hogy halványabb színe. Golyóstollal írtunk, s hogy ez ergonómiailag megfelelő-e, egy pedagógus se tesztelte. Ezért is érzem úgy gyakran, mintha túlragoznánk dolgokat, mert klassz a mélyedéses, vastag és háromszögletű ceruza is, de nekünk enélkül is sikerült elsajátítani az írást. Valóban szükséges ez? Vagy csak a fogyasztói társadalom újabb kihívásával állunk szemben?
Persze a töltőtoll mellett szól, hogy automatikusan rákényszerít arra, hogy lassabban és szebben írj, lazábban tartsd és erőlködés nélkül használd.
Ezért a német iskolások a másodikban kezdik az első töltőtollukkal, aztán az egyéni írásuk kialakulásával jön a tizenéveseknek kifejlesztett második töltőtoll, aztán a harmadik...negyedik...
De itt szerencsére még nem tartunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése